- Öhm, értem, köszönöm - nyögtem ki.
A beugró egyébként tömören annyit jelent, hogy ha forgatás előtt valami történik ez eredetileg kiválasztott alannyal, akkor én leszek a színész, aki eljátszhatja a szerepet. Az azért még mindig nem kaszkadőr.
A beugró egyébként tömören annyit jelent, hogy ha forgatás előtt valami történik ez eredetileg kiválasztott alannyal, akkor én leszek a színész, aki eljátszhatja a szerepet. Az azért még mindig nem kaszkadőr.
- Holnap délután lesz egy megbeszélés, és mint szereplő, részt kellene vennie - mondta a hang a vonal túloldalán.
- Persze, ez természetes - bólintottam, és a hajamba túrtam.
- Rendben, akkor holnap délután kettőkor jelenjen meg a válogató helyszínén!
- Értem, köszönöm a hívást!
Fújtatva tettem le a telefont, majd indultam el a lépcső irányába.
- Csak nem Dani hívott? - kérdezte anya, amint leértem a földszintre.
- Nem, nincs itthon - feleltem kuncogva.
Danival már fél éve együtt vagyunk, még az osztály kiránduláson jöttünk össze. Most pedig nemsoká, illetve három hét múlva leszünk fél évesek. Mármint nem mi, hanem a kapcsolatunk. Pontosan 17.-én.
- Akkor ki volt az? - tette le az újságot.
- Senki érdekes - legyintettem, és odaléptem a fagyasztóhoz, és kivettem egy fagyit.
- Nem késő már fagyizni? - kérdezte anya.
- Nem, nem hiszem - vontam vállat, és felbaktattam a szobámba.
- Na, összejött? - tört be a szobámba Márk, és elnevettem magam. Természetesen nem a jobbik értelemben, hanem azzal a tipikus "ja,-olyan-Hanga stílusban-összejött".
- Fogjuk rá - tettem keresztbe a lábam az ágyamon, és fél kézzel megigazítottam a fejemen a sapimat. Belenyaltam a jégkrémembe, amit egy fél perccel később Márk evett. - Hé!
- Mi van?
- Elvetted a jégkrémem!
- És?
Köszönjük Márk!
- Na, hogy is ment akkor a szereposztós izé-bizé?
- Sehogy. Illetve... - sóhajtottam. - Megkaptam a szerepet, de...
- Na, az szuper! - vágott közbe.
- De mint beugró - néztem fel rá szomorúan, ő pedig nagytesó módjára odajött hozzám, és megölelt. Nem mellesleg jégrémes lett az arcom.
- Sajnálom, húgi.
- Nem kell, Márki - sóhajtottam újra, mire megrándult az arca.
- Márki?
- Aha, Márki.
- Mi volt ebben a cuccban? - nézett a fagyira, és elfintorodva visszaadta.
- Kösz, ideadod, miután összenyálaztad! - néztem rá hitetlenül, ő pedig meglökte a vállam. Odahúzott magához, és szorosan ölelt.
- Egyébként - nézett le rám - még eltörhet a lába a csajnak - mondta, mire elnevettem magam.
- Hé, köszi, hogy elhoztál - mosolyogtam Márkra, aki adott a homlokomra egy puszit.
*
- Hé, köszi, hogy elhoztál - mosolyogtam Márkra, aki adott a homlokomra egy puszit.
- Sok sikert, Bogár - nevetett fel.
- Ezt már megbeszéltük - szóltam rá nevetve, mire megforgatta a szemét.
Tavaly
nyár óta hív így, amikor is közöltem vele, hogy nem szeretem, amikor
Prücsök-nek hív, így áttért a Bogár-ra. A kettő közt szerintem egyébként
semmi hasonlóság sincs, tehát nem értem, miért pont "bogár" lettem.
Besiettem a megbeszélt helyre, ahol egy csomóan ott voltak már, de még közel sem mindenki.
Most az egyszer első :3
VálaszTörlésNos, ismersz, csak annyit mondhatok, hogy kurvajólettsiessakövivelmegaLeaninggel <3
Teee, Uni ^^
Juj, Dinaaa <333 Ari vagy (: Sietek! :D x
TörlésKövit nagyon gyorsan! ;-) Majd hosszabbak lesznek a részek?Imádom ahogy írsz és így tovább
VálaszTörlésKöszönöm!(: Igen, idővel hosszabbak lesznek! <3 x
TörlésFantasztikusan írsz te csaj.És örülök hogy tudtál ma posztolni. A kövi epizód mikorra várható?
VálaszTörlésKöszönöm szépen, aranyos vagy <3 Nemsoká, max holnapra kint lesz! (: x
TörlésSiess a kövivel. Két dolog amit imádok:
VálaszTörlés-A Szent Johanna Gimi
-És a történeteidet
Nagyon ügyes vagy
Köszönöm <3 x
TörlésJujjj siess a kövivel! Imàdom ahogy írsz! ;* ;) ((:
VálaszTörlésSietek, és nagyon szépen köszönöm <3 x
TörlésSiess a kövivel remélem a főszereplő csaj lába eltörik
VálaszTörlés:DDD Sietek! <3 x
TörlésAzèrt jó hogy nem ilyen könnyen kapta meg Hanga a főszerepet.kövit
VálaszTörlésKöszönöm, és szerintem is (: Direkt így akartam (: <3 x
TörlésJajj, nagyon jó! Gyorsan kövit
VálaszTörlésKöszönöm :') <3 Sietek x
TörlésNagyon tetszik eddig:)!Siess a következő résszel én már nagyon várom és ahogy látom már előttem is egy páran. : 3
VálaszTörlésxxP.
Köszönöm szépen, kedves vagy! <333 (: x
TörlésMikor jön a kövi?
VálaszTörlésLegkésőbb holnap (: x
Törlés