01. Történt ami történt

Hey!(:

Srácok, elképesztőek vagytok! <3 Alig volt 24 órája megnyitva a blog, majdnem megvolt az 450 megtekintés, mostmeg nemsoká meg is lesz az 500 <3 És a kommentek, és feliratkozók száma... wow. Imádlak titeket, és várom a kommentjeiteket (:

SYL, x

Kezet összemorzsolni, felkészülni, tarolni!

Magamban ismételgettem azt a rövid kis mondatot, amit még hat évesen találtam ki, amikor is először szerepeltem egy színházi darabban.

- Jó napot! - köszöntem illedelmesen, természetesen mosolyogva. Nem szabad kimutatni, ha izgul az ember.

- Szervusz Hanga! - mosolygott vissza a (feltételezem) producer. - Itt is lenne a szöveg, amit elő kellene adnod.

- Köszönöm - nyúltam érte, és egy újabb, gyors mosoly után átfutottam a szememmel a szöveget.

Ez a rész az első kötetben volt, egy gondolat menete Reninek. Tetszett ez a rész.

- ,,Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek... - kezdtem bele lassan, és felnéztem a szövegkönyvből. - És akkor... És akkor történt, hogy először megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortez-t".

- Remek, jöhet a második részlet!

Innestől már könnyebben vettem az akadályt, elolvastam pár párbeszédet, amiben a producer segített. A legtöbb esetben Reni-Virág párbeszéd volt, bár előfordult egy Ricsi-Reni, és kettő Cortez-Reni is.

- Köszönjük a jelentkezésedet, majd telefonom fogjuk értesíteni a döntésről.

- Ó, értem. Köszönöm, viszlát! - intettem, és egy nagy sóhajjal kiléptem a teremből.

*

Ma van az utolsó nap, amikor hívhatnak. Ha nem tetszettem, ez a szerep elúszott.

A telefonom minden egyes tevékenységére úgy kaptam fel a fejem, mintha csak az életem múlna rajta. Bizonyos szemszögekből nézve ez mondjuk igaz is.
- Hanga, nem jönnél le egy kicsit? - szólt anya. Én ugye az emeleti szobámban tartózkodtam, ő pedig a nappaliban, feltételeztem.
- De, persze - sóhajtottam, bár tudtam, hogy nem hallja. Letrappoltam a lépcsőn, ahol anya várt rám, a szokásos arckifejezésével. - Mi a problem?
- Csak arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahová - javasolta.
- Hát, ami azt illeti... - húztam a szám.
- Nem jól fogalmaztam. Elmegyünk valahová.
- Ez most honnan jött? Nagyon ritkán akarod, hogy elmenjünk valahová kettesben - mondtam elgondolkozva.
- Azért, mert a bátyádtól kellett megtudnom pár dolgot...
Esküszöm, megölöm Márkot, ha elmondta anyának!
- Mint például?
- Hogy bukásra állsz matekból!
Hála az égnek! Várjunk... mi van?
- Tényleg? - kérdeztem anyát azzal a tipikus "én-erről-nem-is-tudtam" tekintettel.
- Igen! Még is nézem az online naplót!
- Anya, az iNapló, nem online-napló! - kuncogtam, ő pedig csendre intett.
A telefonom hangosan elkezdett zenélni, ami csak egyet jelentett: hívtak.
- Haló? - vettem fel a telefont.

- Paksi Hangát keresem, ön az?

- Igen, én vagyok! - mosolyodtam el.

- Úgy véljük megfelelne Rentai Renáta szerepére...

Igen!

- ... mint beugró.
Mi a franc?